Iskolarádió a Kolozsvári Református Kollégium Szakosztályaiban

Beszámoló Iskolarádió a Kolozsvári Református Kollégium Szakosztályaiban című pályázathoz

A 2020 december 31-én záruló pályázat sikeresen megvalósult a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítvány támogatásával.

A pályázat célja az említett intézményben az iskolarádió kiépítése volt. A meglévő felszerelés üzembe helyezéséhez a pályázatból és saját forrásból összeállítottuk és felszereltük a szükséges kábeleket, csatlakozókat, beüzemeltük a már meglévő hangerősítőt és a tantermekbe, folyósókra a hangfalakat. A pályázatból megvásárolt mikrofont a rádióműsorok konferálására, illetve a diákokat érintő fontos információk közlésére felszereltük és beüzemeltük. Az iskolarádió működőképes, és betöltheti kulturális és információszolgáltató szerepét. A koronavírus-járvány miatt a munkálatokat csupán a diákok iskolai tartózkodása alatt tudtuk közösen a szaktanárokkal és az elektronika-villanyszerelő szakos diákokkal elvégezni.

Communitas támogatás