Harmincéves az újraindított Kolozsvári Református Kollégium
„Kezdetben volt az ige, és az ige testté lett.” Valahogy így indult újra elsőként az erdélyi egyházi iskolák közül a Kolozsvári Református Kollégium 1990. október 1-jén. Csiha Kálmán püspök úrnak, a lelkes diákoknak és a megbízott fiatal igazgatónak köszönhetően az iskolának lelke már volt, teste még nem, de Isten hamarosan ezt is kirendelte, igaz, még nem az ősi épületek egyikében, hanem egy külvárosi iskola négy tantermében. Volt ebben valami sorsszerűség is, előbb bizonyítani kellett ahhoz, hogy 2002. december 20-án, hosszas pereskedés és sokszor reménytelennek tűnő küzdelem után karácsonyi ajándékként visszatérhessünk az ősi hajlékba, a Farkas utcai Ókollégium épületébe. A kolozsvári magyar közösség, művészek, közéleti személyiségek, az egykori híres kollégium öregdiákjai itthon és külföldön, amerikai és kanadai emigrált hazafiak felkarolták ügyünket, és a lepusztult, lelakott, tönkretett épület lassan kezdett megújulni, megszépülni, a múlt és a jelen összeért, „hazaérkeztünk”.
Forrás: Szabadság
