Kedves ex-refisek!

  Szeretettel köszöntünk a Kolozsvári Református Kollégium Alumnijában!

 

 

Mi az alumni?

A kifejezés az Egyesült Államokból származik és egy középiskola, egyetem végzettjeinek közösségét jelenti, akik továbbra is részt szeretnének vállalni iskolájuk életében, közvetlenül vagy közvetetten segíteni kívánják egykori Alma Materüket.

 

Ki lehet tagja?

A Református Kollégium Alumnijának az iskola minden egykori diákja HIVATALBÓL tagja.

Ugyancsak tiszteletbeli tagság illeti azokat a hazai vagy külföldi adakozókat, akik a Kollégium immár 15 éves története során valamilyen formában hozzájárulnak az iskola fenntartásához, felvirágoztatásához.

 Az 1990-ben újraindult Kolozsvári Református Kollégiumban idén nyáron immár a 15. évfolyam végzett, ami kb. 1000 volt refist jelent. Az első évfolyamok már megtartották 10 éves találkozóikat, és ilyenkor derült ki, hogy a volt osztálytársak milyen sokfelé kerültek, ki hogyan kamatoztatja az itt tanultakat.

 

Rövidtávú célkitűzéseink:

Az alumni elsődleges célja az, hogy felkutassuk a volt refiseket, és felajánljuk nekik azt a lehetőséget, hogy tagjaivá váljanak egy olyan közvetlen baráti közösségnek, amely háttérből támogatja a Református Kollégiumot.

Nagyon fontos lenne a kapcsolattartás kialakítása, mert 2007 októberében iskolánk 450-ik évfordulóját fogja ünnepelni, melyre minden egyes kollégista hivatalos. A találkozó szervezése elkezdődött 2005. december 18-án, ahol a végzett évfolyamok képviseletében tervek és ötletek hangzottak el, de minden kollégista kivitelezhető ötletére, tanácsára, szervezési segítségére számítunk, eleve a MI évfordulón.

A kapcsolattartás egyenlőre a levelezőlistán  (részletek itt) keresztül történne, de hosszabb távú terveink között szerepel egy biztonságos belépős internetes adatbázis kidolgozása is (PHP/MySql programozók segítségét nem vetjük meg).

 

Hosszabb távlatokban gondolkodva...

Célunk a Református Kollégium mindenkori vezetőségének háttérből való támogatása az iskola jó működése érdekében. Reményeink szerint idővel mindenikünk megtalálja azt a módot, hogyan kapcsolódjon be a Kollégium életébe egyszerű részvétellel, anyagi, tárgyi támogatással vagy külső adományozók bevonásával. Ez ugyanakkor kiváló lehetőség arra is, hogy tartsuk egymással a kapcsolatot, hírt adjunk és kapjuk „elveszettnek” hitt volt osztálytársainkról, évfolyamtársainkról.

 

Adjuk meg magunknak ezt a lehetőséget!

 


Kapcsolat:

Moldován Árpád Zsolt, 1994-es végzős,   Mobil: 0742-490169,    E-mail: mazs75@lycos.co.uk

Demeter  J. Szabolcs,      1999-es végzős,   Tel:  0264-430653         E-mail: krkwebmester@gmail.com