1.
Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka
2.
Meghívó
3.
A találkozó program
4. Fotók
Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka
Emléktábla-avatás a kollégium ódon falai között
Istentisztelettel és osztálytalálkozókkal folytatódott
szombaton délelőtt a kolozsvári Református Kollégium alapításának 450.
évfordulója alkalmával szervezett ünnepség. Kora délután Székely Árpád igazgató
leleplezte a kollégium udvarán lévő emléktáblát, amely a református oktatás
450. évfordulóját hirdeti. Ezt követően került sor a kollégium dísztermében a
kiadványok bemutatására.

Péntek János akadémikus, nyelvész az Apáczai Csere János
Baráti Társaság emlékkönyvét ismertette. „Az emlékkönyv nem csak a társaság munkásságát, hanem a
Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Líceum, valamint az
apácai (Brassó megye – szerk megj.) általános iskola életébe nyújt
betekintést", hangsúlyozta a professzor, majd hozzátette: a kolozsvári
Apáczai-líceum már régóta az anyanyelvi mozgalom erdélyi bázisának tekinthető,
az apácai általános iskola pedig abban a sajnálatos helyzetben van, hogy alig
néhány magyar nyolcadikos szerepelt sikeresen a szakaszzáró vizsgán.
A kiadványok bemutatása után a díszteremben további három tanárportrét
lepleztek le. Lőrinczy Ferenc torna-, Balázs János magyartanár és Kovács Dezső
egykori igazgató arcképe Opra-Tompos Ágota munkáját dicséri. Sajnos, az
1943-ban érettségizett Kolozsvári József betegsége miatt nem lehetett jelen, ám
további két öregdiák: Simon Lajos és Fritz Frank – aki 1942-ben érettségizett,
és több évtizede Németországban él – kért szót. Simon Lajos hangulatos
előadásában kitért a kollégium könyvtárára, könyvállományára, a régi tablók
restaurálására és a tanárportrék felkutatására. „Egymást erősítve tervezzük a
jövőt, s hálával tartozunk a kollégiumnak az itt kapott szellemiségért és
ismeretekért", hangsúlyozta Frank. Jelen volt Komáromi József
matematikatanár is, aki 1948-ban, az államosítást megelőzően a kollégium tanára
volt. Székely Árpád igazgató számos díszoklevelet nyújtott át az öregdiákoknak,
támogatóknak – köztük a jelen lévő Sitta von Eckerdstein bárónőnek is – s az
újraindult kollégium már nyugdíjas tanárainak. Imre István lelkésztanár
ismertette a kollégium bemutatására vonatkozó pályázat eredményeit. A harmadik
díjat Székely Örs X. B., a másodikat Farkas Zsuzsa XII. B. míg az első díjat
Belea Ildikó-Timea XI. B. osztályos tanuló nyerte el. Az elsődíjas felolvasta
pályamunkáját. Ezt követően került sor Kovách Aladár: Téli zsoltár című
színművének előadására. A Székely Árpád és Galaczi Júlia angoltanár által
felkészített diákok csodálatos teljesítményét vastapssal jutalmazta a
tornatermet zsúfolásig megtöltő közönség.
NAGY-HINTÓS DIANA
Meghívó a 450 éves évfordulóra
A református oktatás 450 éves évfordulóját ünnepeli a Kolozsvári Református Kollégium 2007. október 12-14 között, amelynek rendezvényeire szeretettel várja minden volt diákját, az újrainduló Kollégium minden támogatóját és barátját.
A rendezvény méretére való tekintettel, az iskola arra
kéri volt diákjait, hogy oldják meg szállás-ügyeiket, ugyanis szűkös
lehetőségeinket a külföldi vendégeinknek kell felkínálnunk. Az ünnepségre
|
Dátum |
Időpont |
Helyszín |
Program-megnevezés |
|
Október 12. péntek |
10.00-14.00 |
Kollégium |
Vendégek
fogadása |
|
Iskola és
bentlakás bemutatása |
|||
|
Városlátogatás |
|||
|
Osztálytalálkozók
|
|||
|
Kötetlen
beszélgetés |
|||
|
15.00 |
Templom |
Ünnepi megnyitó istentisztelet – Pap Géza püspök |
|
|
16.30 |
Kollégium |
Kávészünet |
|
|
17.00 |
Kerekasztal-beszélgetés a 450 éves évforduló
jegyében |
||
|
20.00 |
Fogadás |
||
|
Október 13. szombat |
10.00 |
Templom |
Istentisztelet úrvacsoraosztással (szolgálnak
volt diákok) |
|
13.00 |
Kollégium Kollégium
udvara |
Ebédszünet |
|
|
14.30-16.00 |
Emléktábla leleplezése |
||
|
Kiadványok bemutatása |
|||
|
Díszoklevelek átadása |
|||
|
Tanárportrék leleplezése |
|||
|
Az ünnepi pályázat nyerteseinek díjazása |
|||
|
16.00-18.00 |
Színielőadás: Kovách Aladár: Téli zsoltár |
||
|
18.00 |
|
Szabad program |
|
|
Október 14. vasárnap |
9.00 |
|
Osztálytalálkozók
|
|
Házsongárdi
temetőlátogatás |
|||
|
12.00 |
Templom |
Hálaadó záró-istentisztelet – Csiha Kálmán
ny. püspök |